Bill úgy érezte, hogy az agya egy hatalmas gumilabda – ha túl sokat mozgott, egyből összevissza ugrálni kezdett odabent. Bill fájdalmasan felnyögött, és azon gondolkozott, hogy vajon alszik-e még, vagy már ébren van. Az előtte való éjszaka homályos volt a fejében, és már a gondolatától is betegnek érezte magát. Aftershave illatát érezte még mindig, és épp időben kelt föl ahhoz, hogy az ágya melletti vödörbe hányjon. Vajon ő rakta oda előző éjjel? Nem, nem emlékezett. De akkor biztos ő volt az. Bill ismét felnyögött, a csuklóját pedig a homlokához nyomta, hátha ettől elmúlik a fájdalom. Nem tudta, hogy mit csinál, vagy hogy hova indul, ezért miután felállt, a legközelebbi kényelmet nyújtó helyhez ment. A konyhába.

A múlthéten vásárolt kis asztalkán voltak a gyógyszerei. Bill felemelte a dobozt, óvatosan, nehogy túl hirtelen mozdulatai legyenek. Még attól is megfájdult a feje, ahogy hallotta a pirulákat a műanyagdoboz széléhez koccanni. Víz nélkül lenyelt kettőt, kizárva a torkában lévő szúrós érzést. Úgy érezte, mintha legalább egy liter hidrogént ivott volna meg, miközben valaki csiszoló papírral dörzsölte le a bőrét. A szekrényhez botorkált, és a gyógyszeres koktélhoz hozzáadott pár fájdalomcsillapítót is, és imádkozni kezdett, hogy gyorsan hassanak, még mielőtt az agya darabokra szakad.

Lágy szellő suhant végig a lakáson. Belekapott Bill hajába, az égő homlokát pedig lehűtötte egy kicsit. Bill visszatartotta a lélegzetét, és felnézett: az ablak nyitva volt. Valaki kinyitotta előző este? Nem… nem lehet. Semmi jele nem volt annak, hogy valaki más is van a lakásban Billt leszámítva. Akkor biztosan ő volt… de ugyanakkor, valahol a fejében egy kis kétely merült fel. Kár, hogy túl másnapos volt ahhoz, hogy vissza tudjon emlékezni.

Ezért hát Bill felállt, odament az ablakon, és kihajolt. Nem látott semmit, csak egy ablaktisztítót, aki a szomszédos lakás ablakain dolgozott. A férfi felé fordult, és ferdén Billre mosolygott, ami valamiért nagyon ismerősnek tűnt számára.

- Reggelt. – mondta a férfi kedvesen, Bill pedig megtorpant.
- Lenne egy hülye kérdésem. – szólalt meg Bill rekedtes hangon. – Találkoztunk mi már valamikor?
Az ablaktisztító arca eltorzult egy pillanatra, de olyan gyorsan tért vissza a mosolya, hogy Bill azt hitte, hogy biztos csak képzelte.
- Pár napja beszéltünk.
Nem, biztos, hogy volt egy kis remegés a munkás hangjában. Bill furcsa atyai aggódást érzett a férfi iránt; úgy nézett ki, mint egy gyerek. Sérülékenynek és zaklatottnak valami olyasmi miatt, amivel kapcsolatban Bill semmit sem tudott tenni.
- Oh. Igen, lehet, hogy az. – motyogta Bill.
- Talán csak olyan az arcom, nem? – kérdezte a férfi lágyan, és még úgy is, hogy épp a levegőben lógott, Bill be szerette volna hívni egy csésze teára, vagy valamire. A férfi úgy nézett ki, mintha épp most dőlt volna össze az egész világa, Bill pedig nem tudta miért; de a hányingere miatt képtelen volt erre koncentrálni. Úgy döntött, majd akkor foglalkozik ezzel, amikor kicsit jobban lesz. Csendben intett a srácnak, majd visszabotorkált a nappaliba.

- Billy? – nyúlt a növényért, majd összeesett a kanapén, a cserepet magához ölelve. – Nagyon fáj a fejem.
A növény üresen bámult rá. Az ablaktisztító kinyújtotta a nyakát, hogy lássa Billt – de persze Bill látása olyan homályos volt, hogy legfeljebb fél méterre látott csak el. Az ablaktisztító szemében még így, félholtan is gyönyörűbb volt bárkinél. A haja elterült a kanapé karfáján, mint egy hatalmas vízesés.
- Van valami, amire muszáj emlékeznem. – sóhajtott Bill, az ablaktisztító pedig ott helyben megfagyott, egy gyors imát rebegve. Gyerünk Bill, könyörgött magában.
- Csak… ah. A fejem. Akárhányszor rágondolok, annál jobban fáj.
Az ablaktisztító nyomorúságosan süllyedt el a liftben.
- Hiányoztál Billy. Kérsz egy italt?
Bill hirtelen észrevette, hogy mit is mondott, mert az alkoholnak a puszta gondolatától is majdnem belehányt a cserépbe. Az ablaktisztító az ajkába harapott.

- Sajnálom. – kért elnézést Billytől. A növény szomorúan ült ott.
- Most megyek aludni. – jelentette be Bill. - Lehet, hogy lefoglak majd hányni, jó?
Ha a növény tudott volna sikítani, biztos azt tette volna, de mivel csak egy növény volt, rémületében megfagyva ült ott. A növények utálják, ha lehányják őket.

Az ablaktisztító megvárta, amíg Bill halkan szuszogni kezdett, mielőtt kinyitotta az ablakát, és belépett. Tudta, hogy Bill semmiképp nem fog felébredni. Azon is meglepődött, hogy egyáltalán képes volt kimászni az ágyából, végiggondolva, hogy mennyi alkoholt vitt be a szervezetébe előző éjjel.

A növény úgy bámult rá Bill karjaiból, mintha csak azt akarná mondani, hogy ’takarodj seggfej, ő az enyém’. Tom legszívesebben lerúgta volna onnan. Miért Billyt ölelte Bill?

- Oh, istenem. Egy növényre vagyok féltékeny. – morogta magának hitetlenkedve, mire Bill felnyögött álmában, értelmetlen szavakat mormolva. Tom óvatosan letérdelt mellette, és nyugtató szavakat suttogott a fiú égő homlokának. Valami félelemhez hasonlót érzett, amikor ránézett. Tudta, hogy csak szimpla másnaposságról van szó, de akkor is, nem akárkiről volt szó, hanem Billről.

- Itt vagyok. – mondta Tom halkan. – Vigyázni fogok rád, oké?
- Szeretlek. – suttogta Bill álmában, alig hallhatóan.

Tom úgy érezte, hogy a szíve mindjárt felrobban, vagy összeroppan, vagy valami hatalmas hülyeséget fog csinálni, például felébreszti Billt. Más szavakkal...

Tomnak elállt a lélegzete.